Felülvetés

Több ok miatt válhat szükségessé a felülvetés pl. valamilyen betegség utáni megritkulás, nem jól sikerült vetés vagy csak megöregedett állomány, stb stb,

Alap teendők

A felülvetésnél is mindig a talaj előkészítésével kezdjük, hogy legyen helye a magnak -azaz a magágy előkészítés. Ez történhet finom gereblyézéssel lokálisan akkor is, ha csak foltokban szeretnénk felül vetni. (Fontos infó: lehetőleg foltok felül vetésénél használjuk ugyanazt a fűmagot amivel vetve is volt – mert könnyen foltos lehet hosszú távon a terület.)

Ha nagyobb területet akarunk felülvetni akkor használhatunk késes talajlazító gépet ami szép kis barázdákat vág 2-3mm mélyen a talajfelszínbe. (Ezekbe nagyon szépen bele tud feküdni a fűmag)

Fiatalabb mint 1 éves terület felülvetése.

Ha nagyon nagyon rosszul sikerült akkor késes szellőztetés mehet és szinte új vetést csinálunk. Ha csak foltos vagy ritka akkor az első 2-3 hónapban sokat fog sűrűsödni, nem is biztos, hogy szükséges a felülvetés… az sem jó ha túl sűrű lesz csírázás után mert ekkor hamar begombásodik a fiatal fű -ezt később kifejtem – 

de ha tisztán látszik a friss vetésen, hogy ott nincs is fűmag ahol lenni kéne akkor minél hamarabb felül kell vetni. Akár úgyis tudjuk ellenőrizni, hogy tuti nincs mag hogy bele nézünk a talajfelszin alá, hogy ott van e.

DE vegyük figyelembe, hogy- a csírázási idők átlalában

Angol perje 5-7 nap

Réti perje 14-21 nap

Vörös csenkesz 14-21 nap

Nádképű csenkesz: 21-28 nap

Ha idősebb a régi fű akkor mindig javasolt az egész terület késes talajlazítása és ezután a felülvetés. Ilyenkor van lehetőség egyéb fűmag típusokat kipróbálni, de óvatosan mert vannak fűfajok pl. (nádképű csenkesz) amik tudnak csúnya eredményt produkálni felülvetés után….Ilyen a jól ismert Toscana is – erősebb zöld a színe vastagabb lehet a levélzete stb stb… Jól válaszd meg a felülvetésnél a fűmag típust és a benne lévő fűfajokat.

Homokszórás: Szoktuk a fűmagot takarni, hogy ne maradjon szabadon. Lehet sok kicsírázik szabadon is, de sokkal jobbak az esélyek, ha kb 0,5cm mélyen van azaz pl kvarchomokot, finom földet vagy ennek keverékével megszórjuk finoman a felül vetet foltot. Több száz m2-en nyilván ez nem megy vagy csak nagyon nehezen, sok munkával.

Tipp: foltok felül vetése: Terület felszínének meg kapirgálása, Vödörben föld, homok, fűmag és kis vízzel egy kis masszát csinálunk amivel betapasszuk kb fél centi vastagon a foltot 🙂

Öntözés: Az alap az, hogy a felülvetett területet úgyanugy öntözzük, ahogy a régi füvet kell, mert a régi fű tövében nem szárad ki olyan a csírázni akaró mag. Tehát nem kell kelesztő öntözés felülvetésnél. Kivétel lehet, ha nagyon durva felülvetést csinálsz ami már szinte új vetés, és nincs mi védje a fűmagot… na ekkor mehet napközben többször is rövid időre a víz, de csak ez esetben.

Fűnyírás:  A fűnyíró nem szívja fel a fűmagot, főleg ha jól megcsináltad a fenti előkészítéseket. Azaz amikor nyírni kell a régi füvet akkor mehetünk nyugodtan nyírni nem lesz semminek semmi baja.

 

Mikor csináljuk a felülvetést:

Kis foltok felülvetése (pl kutya pisi kiégés helye) bármikor történhet évközben is, max egy kis locsólóval mikor arra járunk kap egy kis vizet plusszba.

Tavasszal és Ősszel szoktuk csinálni, mert ekkor nincs nagy meleg a csírázni akaró magok nem száradnak ki olyan könnyen és nincs párás meleg ami meg a betegségeknek kedvez. Ilyen a palántavész/palántadőlés azaz egy gomba betegség ami igazából többféle gomba (Pythium, Rhizoctonia, Alternaria, Fusarium) áldatlan hatása. Ezek közvetlenül a talajfelszínnél lévő növényszárat károsítják, barnás-feketés színűvé változtatják. A gyökérrész elpusztul és oda vetésünk, felül vetésünk. Ez bármikor előfordulhat csírázás utáni hetekben, hónapokban de főleg ha májustól – augusztusig lévő időszakban akarunk vetni, felülvetni (nagyobb szabad területeket, foltokat)

Megelőző védekezés ez ellen a permetezés Ridomil Gold MZ (bár pont most tiltják be)

Szokták egyből vetés után is permetezni a földet, meg csírázás után is amikor már nyírás érett a fű. Permetezéssel várjunk nyírás után 1 napot és utána mehet.

    Ha még kérdésed lenne, csatlakozz a Facebook csoporthoz